A Lánchíd állapota felháborítja a Széchenyi-leszármazottat
Alexander von Schönburg szerint Orbántól azért tartanak, mert nem úgy táncol, ahogy Brüsszelben fütyülnek.
Alexander von Schönburg szerint Orbántól azért tartanak, mert nem úgy táncol, ahogy Brüsszelben fütyülnek.

Dinamikus kultúrpolitikai műsort terveznek, hisz nagyon forró viták kavarják fel a világot és a magyar közéletet.

Négyperces videóban magyarázzuk el a genderelmélet képtelenségeit és gátlástalanságát.

Gyurcsányné a genderideológia hazai úttörőjeként már 2009-ben létrehozta az első, az eszmét népszerűsítő szervezetet.

A genderideológia és az egyre többféle nemi identitás hátterében a pénz állhat mozgatórugóként.

Az egyezmény egy olyan ideológián alapszik, amely idegen a lengyel társadalom számára.

Rétvári Bence: A biológiai nem bejegyzésének a vitája két világnézet küzdelméről szól.

A rendőrség a tettes után kutat a gyűlöletteljes cselekedet miatt.

Mindennek pedig végső célja az állami szuverenitás letörése, valamilyen nemzetközi globális alkotmány létrehozásával.
Székely János püspök szerint az emberség, a hiteles és jó élet ára mindenki számára magas.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter és a hozzá közel álló szakértők megszüntetnék a lakosságvédelmi intézkedést.

Egymillió háztartás fizetőképességét kockáztatná a brüsszeli kottából játszó Tisza Párt.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

Fucsovics Márton vasárnap mutatkozik be az Australian Openen.

Már a nyomvonal is végleges, megkezdődhet az ország egyik legfontosabb tehermentesítő útvonalának kialakítása.

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.