Szigorított a legjobb film fő kategória elnyerésének feltételrendszerén az Oscar-díj kiosztásáért felelős amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia: 2024-től csak azok a filmek kaphatják meg a szakma legnagyobb presztízsű elismerését ebben a kategóriában, ahol a stáb tagjai és a film szereplői között is szerepelnek különböző kisebbségek. Az erőszakkal kikényszerített polkorrektség mellett mindeközben a 2021-es Berlinalén összevonják a férfi és női színészi kategóriákat: jöhet a totális gendersemlegesség. De vajon mindez mennyit használ majd a szakmának és végső soron a nézőknek?
Az Oscarnál négy kritériumból kettőt kell teljesítenie az adott filmnek, hogy egyáltalán jelölhessék: elsőként a film szereplői között kell lennie legalább egy főszereplőnek vagy fontosabb mellékszereplőnek, aki valamilyen faji/etnikai kisebbségből származik, a szereplők legalább harminc százalékának kell két „alulreprezentált” kisebbségből származnia, vagy a film sztorijának kell egy ilyen kisebbség ügyével foglalkoznia. A második kritérium szerint a film készítői között legalább két vezető szerepben dolgozzanak alulreprezentált csoportokból érkező emberek, minimum hat másik stábtag tartozzon faji vagy etnikai kisebbséghez, esetleg a stáb harminc százaléka legyen valamelyik kisebbség tagja. A harmadik és negyedik kritérium pedig a gyakornokok és a filmek marketingcsapatának kiválasztásánál vár el hasonló arányokat.
A filmakadémia kisebbségnek veszi a nőket, a színes bőrűeket, az LMBTQ-közösség tagjait és a fogyatékkal élőket. Ezek az elvárások nem vonatkoznak az idei és a következő két Oscar-évad jelöléseire, bár a kategóriában jelölt filmek készítőinek a 94–95. évadban már úgynevezett „sokszínűségi jelentést” kell leadniuk a produkcióról. Az akadémia szerint a szabványok komoly és hosszú távú hatással lesznek majd a filmiparra, és az elvárás egyáltalán nem nonszensz. Nehéz velük egyetérteni.
Az utóbbi évek nagy média- és társadalmi visszhangot gerjesztő botrányai és mozgalmai, a #MeToo, az #OscarIsSoWhite vagy a #BlackLivesMatter gyökeres változást követeltek, a szakma a tarkóján érezte a nyomást. Izzad a tenyerük, próbálnak megfelelni, kínosan igyekeznek kerülni a „nem megfelelő” megnyilvánulásokat, mert a felheccelt közönség bizony büntet. Nyilvános megbélyegzéssel, elfordulással, végül a mozipénztárak elkerülésével. A tét óriási, hiszen a koronavírus-járvány már nem csupán a legfiatalabb nemzedékeket fordította a végtelen választási lehetőséget biztosító streamingszolgáltatók irányába, ahol pikk-pakk összedobnak tartalmakat az adott korcsoportú, etnikumú vagy szubkultúrába tartozó közönségnek. A klasszikus értelemben vett filmipar bajban van, és hiába próbálkozik, ezen a pályán nem tudja felvenni a versenyt.