Újabb intézkedéssel támadja Brüsszel a demokratikusan megválasztott georgiai kormányt
A lépés ugyanakkor inkább szimbolikus, kevés gyakorlati jelentőséggel bír.
A lépés ugyanakkor inkább szimbolikus, kevés gyakorlati jelentőséggel bír.

Orbán Viktor hétfőn a karmelita kolostorban fogadta a georgiai parlament elnökét.

Világbékét és a jobb országközi kapcsolatokat reméli a kormányfő.

Jimmy Carter volt amerikai elnök búcsúszertartása Georgiában kezdődött.

Újabb kettős mércére hívta fel a figyelmet a külügyi szóvivő.

A kormányzó Georgiai Álom párt jelöltjét, Mihail Kavelasvilit választották Georgia új elnökévé – jelentette be Giorgi Kalandarishvili, a Központi Választási Bizottság elnöke.

Hungary and Georgia are both led by patriotic governments “against which the liberal mainstream has launched serious ideological and political attacks,” Hungary's foreign minister said.

Magyarországot és Georgiát is egyértelműen patrióta kormány vezeti, amelyek ellen „a liberális mainstream súlyos ideológiai és politikai alapú támadásokat indított” – mondta Szijjártó Péter.

Mintegy százezer embert csaphattak be.

Georgia nem enged a zsarolásnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.