Istenkereséssel védekezik a járvány ellen
Gera Zoltán éppen ma – karanténban – ünnepli a negyvenegyedik születésnapját.
Gera Zoltán éppen ma – karanténban – ünnepli a negyvenegyedik születésnapját.

A Király 108 – Egy szürke nadrág legendája című filmet szombaton 19.15 órakor mutatja be az M4 Sport.
Több mint 65 ezer néző egy magyarországi labdarúgó-mérkőzésen… Azt hittük, ilyesmi már nem fordulhat elő a mi életünkben, aztán tegnap mégis megtörtént.

Már a pénteki Magyarország-Uruguay mérkőzést megelőzően a csapatok edzéseibe, vagyis az első labdaérintésekbe is betekinthetnek a nézők, ha az M4 Sportra kapcsolnak.
A film csütörtökön, a válogatott edzése előtt kerül adásba. A tréninget 16.30 és 17.15 között élőben közvetíti az M4 Sport, amely bemutatja az új arénát is.
Döbbenetes érdeklődés övezi az újjáépített Puskás Ferenc Stadion november 15-i avatómérkőzését, amelyen a magyar labdarúgó-válogatott a kétszeres világbajnok Uruguayt fogadja.

Olvasgatva a Bristol City szurkolóinak a reakcióját Nagy Ádám szombati bemutatkozásáról, világosan kiderül, a középpályás nem csupán a pályán nyújtott teljesítményével győzte meg a bristoliakat.
Vanczák Vilmos is tagja lesz a Gera Zoltán szövetségi edző vezette U21-es válogatott szakmai stábjának, a csapat két hét múlva tartja első összetartását.
Fontos Európa-bajnoki selejtezőt játszik ma 18 órakor a magyar labdarúgó-válogatott Azerbajdzsánban. Kádár Tamás sérülése nem jött rendbe, ezért a Dinamo Kijev futballistája nem játszhat ma este.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Hihetetlen történet.

A Tisza az egyházakat is megsanyargatná.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

„A Tisza Párttól nem várható, hogy kiálljanak a magyarok érdekéért, hiszen ők maguk is részei ennek a színjátéknak.”

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.

A minisztérium 175 millió forintos támogatást jelentett be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.