Ötven kortárs magyar festő Krétán
Három nemzedék kortárs alkotói lesznek láthatók egy tárlaton.
Három nemzedék kortárs alkotói lesznek láthatók egy tárlaton.
Törökország és Görögország kapcsolatait évek óta feszültségek és viták sora árnyékolja be.
Az Elgin-kincs az utóbbi évtizedek legsúlyosabb diplomáciai viszályát okozza London és Athén között.
Washingtonban képviselői irodaházat ostromoltak, Athénban tüntettek a palesztinpártiak.
Tizenöt ember meghalt, legalább ketten pedig eltűntek, mikor a Daniel vihar múlt héten hétfőn és kedden lecsapott.
Egyes helyeken egyetlen nap alatt csaknem egy méternyi eső esett. Emeletes házakat sodort el az ár, emberek haltak meg az esőzés miatt.
Washington egy görög szigeten hozna létre katonai bázist, éppen a görög–török kapcsolatok enyhülésekor.
A szentatya köszönetet mondott az olasz és görög erdőtüzekben végzett áldozatos munkáért.
Csillapodni látszódnak a dél-európai országban tapasztalható erdőtüzek, a miniszterelnök azonban reformokat sürget.
A jármű két, 27 és 34 éves pilótája meghalt – közölték a görög hatóságok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Tombol a kettős mérce.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.