Kormányinfó: jelentős támogatást kap a zeneipar
Az augusztus 20-i tűzijáték megtartható lenne, de a fokozott óvatosság miatt lemondta a kormány.
Az augusztus 20-i tűzijáték megtartható lenne, de a fokozott óvatosság miatt lemondta a kormány.

A határon belépők szigorúbb ellenőrzése vagy a külföldi országok kategóriákba sorolása, helyesek és beváltak – mondta a miniszter.

Kercaszomor bátorsága és a népszavazással hazánkban maradt Sopron példát és hitet adott az egész országnak.

Szentkirályi Alexandra: Arra készülünk, hogy szeptemberben hagyományos módon kezdődik el a tanév.

Veszélyesebb tömegrendezvénynek számít egy koncert egy futballmeccsnél – mondta Demeter Szilárd.

Kilenc év alatt 79 százalékkal nőtt a Velencén és Agárdon eltöltött vendégéjszakák száma.

Az egyes tartományok, régiók alapján akár több pandémiás kategóriába is besorolható egy adott ország.

Kultúrharcot kell folytatnunk, mert a ma haladói el akarják venni tőlünk mindazt, ami a miénk.

Gulyás Gergely: Az EU-ban a jogállamiság fogalma nem jogi kategória, hanem egy politikai fogalom.

Magyarország az európai kultúra végvára lett, és már nem akar olyan lenni, mint a Nyugat – mondta Schmidt Mária,



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.