Továbbra is járványügyi készültség van Magyarországon
A környező országokban és Magyarországon is csökken az aktív fertőzöttek száma.
A környező országokban és Magyarországon is csökken az aktív fertőzöttek száma.

A modern városok és falvak fejlesztésének koordinációjáért új helyettes államtitkár felel a jövőben.
A kormányfő szerint a főváros számláján több mint százmilliárd forint áll rendelkezésre.

Gulyás Gergely miniszter avatóbeszédében elismeréssel szólt az elmúlt évek debreceni fejlesztéseiről.

Megkerülik Karácsony Gergelyt azok a polgármesterek, akiknek kerületében egy utat sem újít fel a főváros.

A fővárosi önkormányzat és Karácsony Gergely leállította a dél-pesti kerékpárút építését is.

Gulyás Gergely elmondta: a cél az, hogy négy éven belül ne legyen aszfaltozatlan utca Budapesten.

A kormány azonban továbbra is szükségesnek tartja több, a járvány alatt meghozott rendelkezés fenntartását.

Budapest lényegesen több pénzt kap, mint korábban, emellett még jelentős tartalékai is vannak.

II. Rákóczi Ferenc személye mindörökre összefonódott a magyar szabadsággal – jelentette ki a miniszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.