Továbbra is négyezer felett a fertőzöttek száma hazánkban
A kormány az állampolgárok együttműködését kéri a rendkívüli intézkedések végrehajtásában.
A kormány az állampolgárok együttműködését kéri a rendkívüli intézkedések végrehajtásában.

A kormány az állampolgárok együttműködését kéri a rendkívüli intézkedések végrehajtásában.

Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma.

A járvány elleni védekezés további erősítésére a kormány kihirdette a veszélyhelyzetet.

A járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik egész Európában és Magyarországon is.

A rendőrök fokozottan ellenőrzik a maszkviselést, és ha valaki nem tartja be a szabályokat, azt megbüntetik.

Hétfőtől tovább szigorodnak a szabályok: már a vendéglátó- és a szórakozóhelyeken is kötelező maszkot viselni.

A kormány célja továbbra is az, hogy az egészségügyi védekezés fenntartása mellett az ország működőképességét megtartsuk.

Mindenhol nő a fertőzöttek és a halottak száma, hazánk a védekezés sikerességét emberéletekben méri.

Az elhunytak száma 1142 főre emelkedett, 14 088-an pedig már meggyógyultak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.