Bajnokok Ligája-döntő újratöltve
Legutóbb tavaly szeptemberben vendégeskedett Magyarországon a Vardar, 27-25-re győzött, s az a veszprémi vereség Ljubomir Vranjes edző állásába került.
Legutóbb tavaly szeptemberben vendégeskedett Magyarországon a Vardar, 27-25-re győzött, s az a veszprémi vereség Ljubomir Vranjes edző állásába került.

Négy mérkőzésen lesznek érdekeltek csapataink a hét végén a kézilabda Bajnokok Ligájában. A papírforma szerint a Győrnek lesz a legkönnyebb dolga.

A ETO mentségére legyen mondva, a háromnapos villámtorna minden napján pályára lépett, előbb a francia Brestet nyolc, majd a legutóbbi BL Final Fourban érdekelt Metz együttesét hat góllal győzte le.

Az Audi Aréna portája előtt a frissen meszelt folyosófalak arról árulkodtak, hogy a tisztaság és a megújulás jegyében hangol a BL-címvédő az új szezonra.

A sorsolás szeszélye folytán korábbi csapata ellen tenné meg az utolsó előtti lépést az ötödik Bajnokok Ligája-győzelem felé Katrine Lunde, a Vipers Kristiansand világhírű norvég kapusa.

Mivel ma a két elődöntőben a Ferencváros a Dunaújvárossal, a Győr pedig az Érddel játszik, a holnap 18.00 órakor kezdődő fináléban a papírforma szerint összejöhet a csúcstalálkozó.

A holland irányító, Nycke Groot nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatánál.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Kiderült, hogy mit akarnak az ukránok.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.