Bukarestben kezd új életet a korábbi győri világsztár
Yvette Broch 2018-ban felfüggesztette a pályafutását, azóta klubot váltott és visszatért a válogatottba.
Yvette Broch 2018-ban felfüggesztette a pályafutását, azóta klubot váltott és visszatért a válogatottba.

A Győr simán, húsz góllal nyert a Siófok ellen a női kézilabda NB I legérdekesebbnek gondolt mérkőzésén.

Minden rendben ment, de Kovács Anett második félidei sérülésétől eltekintettünk volna.

Oftedal és Leynaud vezérletével a Győr 11 góllal nyert a női kézilabda BL-negyeddöntő első mérkőzésén a Budućnost ellen.

Fékezett habzással is simán nyert a Győr, a kapusa, Silje Solberg volt a mezőny legjobbja.

Andrea Lekić reméli, hogy nem a játékvezetőkön múlik az olimpiai selejtezőtorna végeredménye.

Ha a Fradi elbúcsúztatja a Budućnost Podgoricát, akkor a két magyar csapat egymás ellen játszhat a női kézilabda BL negyeddöntőjében.

Az 56 éves szakember nem tartja korrektnek az európai szövetség lépését.

A nagy csapatoknak nem hiányzott a plusz két meccs a kézilabda Bajnokok Ligájában.

Eduarda Amorim a Győr egyik legnagyobb BL-riválishoz, a Rosztov-Donhoz igazolhat Béatrice Edwige-zsel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mégsem szakadt el a nemzetközi nagytőke egyik emblematikus cégétől, a Shelltől a tiszás szakértő, aki levágná Magyarországot az orosz olajról és korábban Bajnai Gordont magasztalta.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Magas rangú Hamász-tisztként leplezték le a lap gázai vendégszerzőjét.

Dobrev Klára hajdani férje, Gyurcsány Ferenc MSZP-miniszterelnök 2004-ben már tartott népszavazást a kettős állampolgárságról.

Abban egészen biztosak lehetünk, ha összejön a magyar–szerb párharc a vb-selejtezőben, akkor annak idegenbeli meccsét nem a magyar határ közelében fogják rendezni.

A Biden-kormányzat ukrajnai beavatkozása nem volt ám amerikai imperializmus!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.