Ambros Martín magyar vezéreket szeretne látni a Győri ETO-ban
A spanyol vezetőedző szerint nem lehet kérdés, hogy csak a triplázás lehet a csapat célja.
A spanyol vezetőedző szerint nem lehet kérdés, hogy csak a triplázás lehet a csapat célja.

A Mosonmagyaróvár elleni bajnoki meccs utolsó perceiben régi posztján játszott, irányítóként tündökölt.

A hatszoros BL-győztes szerb átlövőt, Bojana Popovicsot szívesen kiszolgálta volna a pályafutása során.

Lunde, Löke, Mörk és Knedliková a Győr után a Vipersszel is megnyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját.

Nyoma sem volt a Brest elleni vereségnek, a Győr kiütötte a CSZKA Moszvát a női kézilabda BL bronzmeccsén.

A Győr edzője orosz kapitányként dolgozott, tökéletesen képben van a CSZKA játékosaival kapcsolatban.

Lunde, Mörk, Löke és Knedliková a Vipers színeiben játszhat a Bajnokok Ligája döntőjében.
A címvédő Győr nagyot küzdött, hátrányból felállva fordított, de hétméteresekkel a Brest jutott a BL-döntőbe.

Az ötszörös BL-győztes zseni trófeával szeretné lezárni a pályafutását.

A spanyol szakember szerint valamilyen pluszt kell mutatni az eddigiekhez képest, mert különben nehéz lesz legyőzni a Brestet a Final Four elődöntőjében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.