Az Audi ezután is marad
A magyar női kézilabda meghatározó csapata a válogatott játékosokat és világklasszis idegenlégiósokat egyaránt felsorakoztató Bajnokok Ligája-címvédő, a Győri Audi ETO KC. A csapat névadó főszponzora, az Audi a héten bejelentette, hogy a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet miatt a jövő héttől felfüggeszti az autógyártást a győri üzemében, tegnap viszont már arról is tájékoztatott, hogy nem lesznek elbocsátások, sőt a májusra tervezett prémiumok kifizetését egy hónappal előbbre hozzák, hogy a dolgozók könnyebben átvészelhessék a kialakult helyzetet.
Bartha Csaba, a klub elnöke lapunknak elmondta, hogy az Audi Hungária Zrt.-vel a következő szezonra is van érvényes megállapodás, s ez könnyebbséget jelent, de felelőtlenség megelőlegezni, hogy a koronavírus-járvány miként hat a főszponzorral való együttműködésre.
– Mindenekelőtt hadd fejezzem ki a köszönetemet a kormánynak, amiért a kialakult súlyos veszélyhelyzetben a munkavállalók terhein igyekszik könnyíteni, amellett, hogy naponta fontos lépéseket tesz a vírus visszaszorítására. Óriási segítséget jelent a sportegyesületeknek, a munkáltatóknak, hogy ideiglenesen nem kell fizetniük a közterheket – tájékoztatott Bartha Csaba. A klubvezető hangsúlyozta, a csapat névadó szponzorával harmonikus és hosszú távú az együttműködés.

Fotó: Havran Zoltán
– Az Audi Hungária Zrt.-vel remek a kapcsolatunk, a következő szezonra is van érvényes szerződésünk, de nem a Győri Audi ETO-tól függ, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzet hosszú távon milyen hatással lesz az együttműködésünkre. Nem a klubvezetők feladata megjósolni a vírus okozta következményeket, ez elsősorban a gazdasági szakemberekre vár. Mi rövid és középtávon igyekszünk a lehető legracionálisabb módon felmérni a mérkőzések elmaradása okozta károkat, ez nagyban függ attól is, hogy meddig fog elhúzódni a járvány – nyilatkozta a sportvezető.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!