Egyre több önkormányzati támogatás érkezik Demszky emberének az alapítványaihoz
Győri Péter alapítványai egyre több helyről kapnak támogatásokat, immár Józsefvárosból is csurrant hárommillió forint.
Győri Péter alapítványai egyre több helyről kapnak támogatásokat, immár Józsefvárosból is csurrant hárommillió forint.

A kampányban a jelenlegi főpolgármester által beígért fűtési támogatásból csak 234 háztartás részesült.

A Karácsony által megígért támogatás automatikusan nem jár majd minden nyugdíjasnak és rászorulónak.

A Menhely Alapítvány elnöke szerint a köztudatban a hajléktalanság budapesti problémaként szerepel, pedig a fedél nélküli emberek kétharmada vidéken él.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.