Megbocsátás mint politikai haszon
Gyurcsány Ferenc a politikai haszonszerzés lehetőségét kereste akkor is, amikor a szeretet nyelvén kezdett beszélni.
Gyurcsány Ferenc a politikai haszonszerzés lehetőségét kereste akkor is, amikor a szeretet nyelvén kezdett beszélni.

Mint azt a haladó baloldal még haladóbb propagandistáitól tudjuk, Soros-terv nem létezik.

Akkoriban az SZDSZ-es Horn Gábor foglalta össze a legjobban a lényeget: „Nem azt mondták, Feri, hanem azt, hogy menj a p…csába!”

Avagy milyen az, amikor Gyurcsány Ferenc a szeretet nyelvén politizál?

A cél a törzsszavazók kegyeinek az elnyerése, akik mára összeforrtak abban, hogy a Fideszt jobban gyűlölik, mint egymást.

Olcsó, tanulatlan kétkezi munkásoknak nevezte az ország javait megtermelő polgárokat Dobrev Klára.

Határozottan tagadják a pékek a Demokratikus Koalíció állításait a pékáruk megterhelő drágulásáról.

Gyurcsány módszeresen készül a teljes ellenzék vezetésére, még ha nem is kormányfőjelölti pozícióból.

A miniszterelnök szerint a baloldalnak a vírus alatt is a hatalom és a pénz jár az eszében.
A volt főpolgármester szerint a baloldali városvezetés korábban is csak halmozta az adósságot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A lány édesapja ugyanis elvágta a torkát.

Márki-Zay Péter sorsára juthat a Tisza vezetője – mutatott rá Menczer Tamás.

A sokmilliárdos bűnügyben egy befolyásos ügyvéd is képbe kerülhet.

Magyar Péter emberének megnyilvánulásai sokat ártanak a honvédségnek és a magyarok biztonságának.

További támadásokkal fenyegetik a Barátság kőolajvezetéket.

Meg kell védenünk a határainkat – figyelmeztetett Szentkirályi Alexandra.

Újabb durva ukrán támadás a csővezeték és Magyarország energiabiztonsága ellen.

Ki vagy mi állította össze a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltjeinek életrajzát, talán a mesterséges intelligencia?

Térkép a cikkben.

A kormány minden munkavállalót kifizet, ha a főváros nem tudja – szögezte le Orbán Viktor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.