Népművészeti pályázatot hirdet a Hagyományok Háza
A pályázat egyedi lehetőséget biztosít táncosoknak, oktatóknak, zenészeknek és kézműveseknek kreativitásuk bizonyítására.
A pályázat egyedi lehetőséget biztosít táncosoknak, oktatóknak, zenészeknek és kézműveseknek kreativitásuk bizonyítására.

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora március végi, április elejei adásfolyamát a népi gyógyászatnak szenteli. A zenei összeállításban a szerkesztő az Utolsó Óra népzenei gyűjtéssorozatból válogat.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója úgy véli, egyre többen ismerik fel, hogy a népművészet nemcsak hobbi, de identitást is ad. Akit érdekelnek a saját hagyományai, ebben az országban látja a jövőjét.

Jelöltet ajánlhat természetes és jogi személy, illetve nem jogi személyként működő szakmai szervezet is az egész Kárpát-medencéből és a magyar diaszpórából.
A tavaly őszi szemeszterben kezdődött a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia a Néphagyomány az oktatásban címmel meghirdetett első képzése a Konstantin Filozófus Egyetemen.

Interaktív kézműves foglalkozás, viseletkiállítás és gasztronómiai bemutató is várja a közönséget szombaton a Barangolás Somogyországban című tematikus napon a budapesti Hagyományok Házában.
Bolvári-Takács Gábor másfél éve a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, a tudományos tanács elnöke, konferenciák és kutatócsoportok vezetője, szakmai publikációk szerzője, periodikák szerkesztője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Kudarcba fulladt integráció.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.

Olyan követelésekkel álltak elő, amelyek az ügynökök és családtagjaik biztonságát is veszélyeztetnék.

Keszthelyi Ritáék Hollandiával csapnak össze az Európa-bajnoki címért.

Mind a mai napig nem tudni, mi történt a lázadás vezérével.

Kopasz Bálint a közösségi médiában tett közzé megrendítő üzenetet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.