Végső búcsút vettek a Burkina Fasó-i túszszabadításban meghalt francia katonáktól
A hajó Szfáksz városától mintegy 40 tengeri mérföldre szenvedett balesetet, a bajba jutott emberek segítségére pedig a közelben tartózkodó halászok siettek.
Pénteken, 14 óra 30 perckor búcsúztatják az áprilisban elhunyt Bács Ferenc színművészt a Farkasréti temetőben – közölte a művész felesége az MTI-vel.
Végső nyugalomra helyezték szombaton János néhai luxemburgi nagyherceget, államfőt.
Legalább kilenc katona meghalt a Haftar tábornokhoz hű erők kezén lévő dél-líbiai Szebhában lévő laktanya elleni támadásban, amelyet az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervet vállalt magára – közölték helyi és kórházi vezetők.
Északkelet-Indián végigsöpörve Bangladesbe ért szombaton a Fani trópusi ciklon, helyenként óránkénti 205 kilométeres sebességű széllökések kíséretében, áldozatokat szedve.
A lövöldözéskor mintegy száz ember lehetett a zsinagógában, akik pészahot (pászkaünnepet) ültek, azaz a zsidók ókori egyiptomi rabszolgaság alóli szabadulását ünnepelték.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több ezer családnak nyújthat segítséget otthonteremtési céljai megvalósításában az új kormányrendelet.
Hamis vádakkal illették az egészségügyi államtitkárt, emiatt pereket helyezett kilátásba.
Az MCC Feszt keretében rendezett kerekasztal-beszélgetésen az Alapjogokért Központ és latin-amerikai partnerei az Európai Unió globális ideológiai nyomásgyakorlásáról és a nemzetközi konzervatív szövetségek fontosságáról beszéltek.
Országos szintű átfogó kivizsgálást indított az olasz belügyminisztérium olyan kiskorúak felderítésére, akik érdeklődést mutatnak terrorszervezetek iránt.
Ez a vidéki otthonfelújítási programnak a lényege.
A tűz egy lovardát és egy magasfeszültségű vezetéket is veszélyeztet.
Az Európai Bizottság újabb durva mélyütést vitt be a kontinens gazdaságának az Egyesült Államokkal a napokban megkötött vámmegállapodással, amely óriási kudarcot jelent Ursula von der Leyen számára – jelentette ki Szijjártó Péter.
Ez a vidéki otthonfelújítási programnak a lényege.
A tűz egy lovardát és egy magasfeszültségű vezetéket is veszélyeztet.
Az Európai Bizottság újabb durva mélyütést vitt be a kontinens gazdaságának az Egyesült Államokkal a napokban megkötött vámmegállapodással, amely óriási kudarcot jelent Ursula von der Leyen számára – jelentette ki Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.