Az ember vagy férfi, vagy nő: alkotmánymódosításra készül a kormány
Választás előtti üzemmódba kapcsolt a kabinet.
Választás előtti üzemmódba kapcsolt a kabinet.
Saját programjuk sincsen, a párt mögött Manfred Weber és politikai szövetségesei állnak.
A gyerekek anyja is besegítette az illegális bizniszbe. A miskolci rendőrök lekapcsolták a dílerhálózatot.
Volt idő, amikor azt hittem, ez a Martin nem pont annyira hülyebarom, mint a többi.
– Sajnáljuk, hogy Budapesten nem ez irányba mennek, hiszen itt nem segítik ezt a munkát, hanem relativizálják – mondta a Belügyminisztérium államtitkára.
A tárcavezető az Európai gázkonferencián beszélt minderről.
A nyugatiakat pont annyira nem érdekelte a mi jólétünk, mint a szovjet elődeiket.
A rendőrség párhuzamos nyomozások során buktatta le a Hajdú-Bihar, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei kábítószer-kereskedő hálózatot.
A demokrácia nem az erőcsoportok hiánya, hanem az azok közötti egyensúly.
Eddig 120 sértettről tudnak, akik közel 12 millió eurót (4,8 milliárd forintot) veszítettek a csalók miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things, idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tíz éves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó agyonlőtte az áldozatokat, a szórakozóhely előtt nyitott tüzet.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
Tombol a kettős mérce.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.