Szaladó fotográfusok
A képeket folyamatosan teszik elérhetővé a közgyűjtemény Facebook-oldalán.
A képeket folyamatosan teszik elérhetővé a közgyűjtemény Facebook-oldalán.

A Fidesz szerint Márki-Zay Péter polgármester feláldozza a város jövőjét az elbukott támogatásokkal.

Rövidebb ideig marad a hódmezővásárhelyi kórház bővítésén dolgozó vállalkozás, hogy ne kelljen kifizetni a Márki-Zay Péter által követelt 136 milliót a közterület-használatért.

A balliberális politikus egy levél helyesírása alapján feltételezte azt, hogy egy asszonytól kapott küldeményt.

Magyarázat nincs a humanizmussal hadban álló Márki-Zay Péter polgármester lépésére. Legföljebb szánalmas előzmény.

A 140 millió forintos önkormányzati követelés kigazdálkodhatatlan, és megakaszthatja a beruházást.

A járvány idején sarcolná meg a helyi kórházat a polgármester, veszélybe kerülhet az intézmény fejlesztése.

2021. március 23.: „[…], ez itt életekbe kerül, tehát igazán nem jó ebből politikai kérdést csinálni.”

Eddig és ne tovább!

Márki-Zay Péteren nem könnyű kiigazodni. Ki „összetett, érző léleknek” tartja, ki simán hazudósnak. Vagy mindkettőnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter ennek nem fog tapsolni.

A kontinensen már a népesség biztonsága forog kockán – figyelmeztetett a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

Több sérült állapota válságos.

Hétfőn Londonban találkozik a francia elnök, Zelenszkij, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A magyar középpályás a mostani Premier League-idényben másodszor volt eredményes.

A magyar középpályás majdnem győztes találatot szerzett a fordulatos, Leeds elleni bajnokin.

A vb-döntő hősét hatgólos hátrányban küldték pályára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.