Gyanús megbízás: közlekedési káosz Hódmezővásárhelyen
Helyi vállalkozót bízott meg a személyszállítással Hódmezővásárhely polgármestere. A külföldről hozott buszok azonban nem felelnek meg az elvárásoknak.
Helyi vállalkozót bízott meg a személyszállítással Hódmezővásárhely polgármestere. A külföldről hozott buszok azonban nem felelnek meg az elvárásoknak.

A politikus több ízben is azt állította, hogy a BKV Mercedes Citaro buszokat adott át a városnak.

„Orbán Viktort térdre kényszeríthetnék?”

– A vasút 1870-es évekbeli megjelenéséhez hasonló fejlődést hoz a tram-train – jelentette ki Lázár János.

Miközben a polgármester a város borzasztóan nehéz anyagi helyzetéről panaszkodik, újabb zsíros pozíciót juttat a haveroknak.

A 37 méter hosszú, hetvenegy tonnás, dízel-villamos hibrid tram-train 216 férőhelyes, ezek közül négy hely van mozgássérültek részére kialakítva.

Állításai alkalmasak voltak a hódmezővásárhelyi igazgató társadalmi megítélésének kedvezőtlen befolyásolására.

Szemet vetett a baloldal a gazdák pénzére, de Márki-Zay Péter adóztatási terve az Alkotmánybíróságon bukhat el.

Léteznek még magas kvalitású mesterek, akik képesek volnának megismételni a nagy elődök teljesítményét.

790 alkotást regisztráltak a nagy múltra visszatekintő kortárs képzőművészeti seregszemlére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter ennek nem fog tapsolni.

A kontinensen már a népesség biztonsága forog kockán – figyelmeztetett a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

Több sérült állapota válságos.

Hétfőn Londonban találkozik a francia elnök, Zelenszkij, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A magyar középpályás a mostani Premier League-idényben másodszor volt eredményes.

A magyar középpályás majdnem győztes találatot szerzett a fordulatos, Leeds elleni bajnokin.

A vb-döntő hősét hatgólos hátrányban küldték pályára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.