Elfogták az an-Nuszra Front egyik volt parancsnokát Hollandiában
Elfogták a korábban an-Nuszra Front néven ismert szíriai iszlamista szervezet egyik volt katonai parancsnokát kedden a hollandiai Kapelle városában – közölte a holland rendőrség.
Elfogták a korábban an-Nuszra Front néven ismert szíriai iszlamista szervezet egyik volt katonai parancsnokát kedden a hollandiai Kapelle városában – közölte a holland rendőrség.

A jövő héten csütörtöktől vasárnapig tartják az Európai Parlament (EP) tagjainak választását, a tagországok többségében vasárnap lesz a voksolás, de Hollandiában és Nagy-Britanniában már csütörtökön az urnákhoz járulnak a választók.
Duncan Laurence nyerte Arcade című dalával a 64. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Tel-Avivban.
A német hadsereg (Bundeswehr) felfüggesztette iraki kiképző műveletét a térségbeli feszültségek miatt – jelentették be szerdán Berlinben. Nem sokkal később Hollandia is hasonló döntést hozott.
Harmincöt év után visszatér a Forma-1-es világbajnokság Hollandiába, ahol a legendás zandvoorti pályán 2020-tól 2022-ig versenyez majd a száguldó cirkusz mezőnye.
Az elektromos autóval megtett leghosszabb út rekordját állította fel elmondása szerint egy holland férfi, aki vasárnap érkezett Sydney-be, Amszterdamból indult 95 ezer kilométeres világ körüli útja utolsó állomására.
A jobboldali Fórum a Demokráciáért lett a voksolás legnagyobb nyertese, miközben a liberális-kereszténydemokrata kormánykoalíció elvesztette többségét a parlament felsőházában.
A virágmezőknél kihelyezett üzenetekkel figyelmeztetik a holland gazdák a turistákat, hogy ne tapossák le a tulipánokat.
Az Európa-bajnoki selejtezők eddigi legnagyobb meglepetése a magyar válogatott sikere volt a vb-ezüstérmes horvátok ellen, a legjobb mérkőzést pedig a Hollandia—Németország találkozó hozta.

A 37 éves férfi ellen többrendbeli emberölés miatt indul eljárás. A meneküléshez használt kocsiban talált levél tartalma arra utal, hogy valószínűleg terrortámadás történt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza-közeli közgazdász a Tisza megszorítócsomagjában foglaltakat erősítette meg.

Már megszokott, hogy a Tisza Pártról minden nap kiderül, hogy megsarcolná a magyarokat.

Kétszázötven ajándékcsomagot adtak át a Káritász ünnepségén.

A miniszter szerint a bírói függetlenség a tiszások szerint azt jelenti, hogy „csak a Tiszának nyalnak.”

Milliméterekre a harmadik világháború.

Hónapokig készültek a merényletre.

A különmegbízott szerint mindkét fél konstruktívan áll a tárgyalásokhoz.

A román labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján az FCSB 2-1-re nyert a Rapid Bukarest ellen.

Dr. Paul Jones öt megközelítést ajánl a magány kezelésére.

Rég nem látott tőzsdei emelkedést produkáltak a nemesfémek idén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.