2014-ben még a migrációs válság előtti EU képviselőit választottuk. Ma már a Merkel-féle Willkommenskultur és a tükörtojás módjára, alaktalanul szétterülő brexit kényszerű tanulságaival a tarsolyunkban keressük fel a szavazóköröket. Most látszik, öt év milyen hosszú idő, az európai politikában legalábbis biztosan az.
A csütörtöki holland és brit EU-szkeptikus löketet a politikai centrum támogatói – köztük az Európai Néppárt szavazói – uniós szinten ellensúlyozhatják ugyan vasárnap estére, de az elmúlt években, évtizedekben az e centrum kényelmes többségére építő brüsszeli fősodor minden korábbinál nyugtalanabbul várhatja a választási éjszakát.
Többen, érezhetően többen lesznek az uniós padsorokban azoknak a bevándorlás- és elitellenes vagy egyenesen EU-ellenes pártoknak a képviselői, amelyek a mérleg nyelvét jelenthetik a brüsszeli szavazásoknál, a posztok leosztásánál.
Senki nem mehet biztosra. Weber néppárti „csúcsjelölt” sem – a macskaköröm az ő esetében lassan aktuálisabb, mint a megnevezése –, akinek reménybeli európai bizottsági elnöki székét Macron elnök már nyíltan saját honfitársa, Barnier nemes gall hátsója alá készül tolni.
Ha van valami, ami különös izgalmat ad az idei EP-választásoknak, az a bizonytalanság: sokan érzik úgy, és egy részük okkal, hogy most jött el az ő idejük, van keresnivalójuk.
Izgalmas vasárnap és a számolgatások még izgalmasabb hétfője elé nézünk.
A legizgalmasabb pedig az a nyár közepi éjszaka lehet, amikor Brüsszelben újraosztják majd Európa vezető posztjait, nem függetlenül a most születő eredménytől.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!