Hollik István: Egy új Európára van szükség
Ma az Európai Unió teljesen rossz működése, a bevándorláspárti politikája és elfordulása a keresztény értékektől Magyarország számára kockázatot jelent – mondta a kormányszóvivő.
Ma az Európai Unió teljesen rossz működése, a bevándorláspárti politikája és elfordulása a keresztény értékektől Magyarország számára kockázatot jelent – mondta a kormányszóvivő.
A kormányszóvivő azt mondta: a sztrájk ellenzéki politikai akció volt, amit az bizonyít, hogy sehol máshol nem sztrájkoltak, csak az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknál.
A kormányszóvivő leszögezte: a kabinet nem változtat a bevándorláspolitikáján, hiszen a magyar emberek hatalmazták fel a kormányt az európai keresztény kultúra megvédésére.
Az az álláspontunk, hogy a magyar embereknek joguk van arról tudni, mire készül az Európai Bizottság, hiszen a kontinens jövője a tét.
A magyar kormány szerint az Európai Bizottság a magyar plakátkampányra reagálva tulajdonképpen beismerte, hogy „minden egyes bevándorláspárti brüsszeli terv létezik”.
Bár Brüsszel most letagadja, már decemberben megszavazták és jelenleg is készítik elő a migránsvízumról szóló javaslatot – jelentette ki a kormányszóvivő pénteken Budapesten.
A magyar plakátkampány ellen indít akciót az Európai Bizottság — jelentette be a bizottság egyik szóvivője, aki fikciónak titulálta a kormány hirdetéseit.
Feladatai közé tartozik, hogy gondoskodjon a kormány tagjai és az államtitkárok nyilvános sajtóeseményeinek, sajtótájékoztatóinak előkészítéséről.
A kormányszóvivő szerint az Európai Bizottság javaslatai egy irányba mutatnak: ösztönözni kívánják a bevándorlást, amelyet a kormány ellenez, mert veszélyesnek tartja azt.
A kormányszóvivő szerint nem volt rendjén, hogy az elmúlt években a civil szervezetek függetlenként prezentálták magukat és így befolyásolták a társadalmat illetve a közhangulatot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Győrfi Pál elmondta, a hétvégén minden rendben zajlott.
A Premier League-érában a legrosszabb rajtját produkálja a patinás angol klub.
Egy ember megsebesült.
A tárcavezető az aradi vértanúk kivégzésének 175. évfordulóján rendezett megemlékezésen elmondta, az 1849-ben kivégzett honvédtisztek egy szent ügyért adták az életüket.
Az idei díjazottak új világot teremtettek munkásságukkal.
Felhőtlen hangulat uralkodott Szilvásváradon.
Megváltozott a Közel-Kelet stratégiai egyensúlya.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Robert Lewandowski mesterhármast szerzett az Alavés otthonában.
A litván vámhivatal munkatársai több csomagot is lefoglaltak a Kalinyingrádból Moszkvába tartó vonatokon.
Feltárulnak a Galimberti házaspár művészetének titkai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.