Hollik István: Az ellenzék a magyar nemzeti érdeket támadja
A magyarországi ellenzéki politikusok megnyilvánulásaival kapcsolatban a kormányszóvivő ócska és aljas politizálásról beszélt.
A magyarországi ellenzéki politikusok megnyilvánulásaival kapcsolatban a kormányszóvivő ócska és aljas politizálásról beszélt.
2017-ben teljesen józan és korrekt kérés volt a magyar kormány részéről, hogy Brüsszel fele részben járuljon hozzá a határon a kerítés építéséhez és a védelem költségeihez – mondta a kormányszóvivő.
Felháborítónak nevezte a Fidesz, hogy a Juncker által vezetett, távozóban lévő Európai Bizottság mindösze 6,6 milliárd forintot, a magyar határvédelmi összköltség alig több mint egy százalékát téríti meg.
A kormányszóvivő megalázónak és méltatlannak tartja, hogy az EU Magyarország 504 milliárd forintos határvédelmi költségei után 6,6 milliárd forintot hajlandó kifizetni.
Magyarország, ha kell – ahogy eddig –, ezután is meg fogja védeni Európa schengeni határait az illegális migrációtól, mert úgy gondolják, hogy ez Magyarország tagállami kötelezettsége.
A kormány erkölcsi kötelességének érzi, hogy a nyugdíjasok is részesülhessenek a magyar gazdaság jó teljesítményéből – mondta a kormányszóvivő.
Régóta lehet azt látni, hogy az alapvető vízió nélküli ellenzék minden egyes esetben a napi pártpolitikai érdekeinek rendeli alá ezeket a találkozókat, illetve ezek kommentárjait – mondta a kormányszóvivő.
A kormányszóvivő örvendetesnek nevezte, hogy von der Leyen számos, a migrációval összefüggő kérdésben és az Európai Bizottság szerepében is egyetért a magyar állásponttal.
A kormányszóvivő szerint fontos, hogy a bizottság térjen vissza ahhoz a létértelmezéshez és feladatértelmezéshez, amelyet az alapszerződés kijelöl.
Keresetet nyújt be Magyarország ellen az Európai Unió Bíróságára (EUB) az Európai Bizottság (EB) a Stop, Soros! törvénycsomag miatt – számolt be róla csütörtökön a Népszava.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az év első hat hónapjában 24,7 milliárd forint értékű autófinanszírozási hitelt nyújtottak a hitelintézetek.
A programban vissza nem térítendő támogatást is igénybe lehet majd venni, egyelőre több verzió van az asztalon.
Panyi Miklós: A legfrissebb adatok is bizonyítják, hogy bőséges a kínálat a lakáspiacon a fix 3 százalékos hitellel megvásárolható ingatlanokból.
Publicistánk legújabb blogbejegyzése.
Azonnal léptek az egyenruhások, eljárás indult.
Az ukrán elnök és a háborúpárti európai vezetők Trumppal egyeztetnek az online csúcstalálkozón.
A CsillagPont fejlesztő központban egyéni és csoportos gyógypedagógiai fejlesztést nyújtanak.
Azonnal léptek az egyenruhások, eljárás indult.
Az ukrán elnök és a háborúpárti európai vezetők Trumppal egyeztetnek az online csúcstalálkozón.
A CsillagPont fejlesztő központban egyéni és csoportos gyógypedagógiai fejlesztést nyújtanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.