Karácsony és Gyurcsány őszödi beszédei
„Kell még mondanom valamit, Ildikó?” – tette föl a költői kérdést az MSZP egyik erős emberének, Lendvai Ildikónak tizenhárom évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc az elhíresült őszödi beszédének végén.
„Kell még mondanom valamit, Ildikó?” – tette föl a költői kérdést az MSZP egyik erős emberének, Lendvai Ildikónak tizenhárom évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc az elhíresült őszödi beszédének végén.

Karácsony Gergely továbbra sem volt hajlandó érdemben válaszolni a múlt héten napvilágra került, a személyét illető hanganyaggal kapcsolatos újságírói kérdésekre.

Súlyos állításokat tartalmazó, Karácsony Gergely számára megalázó hangfelvétel bukkant fel szerdán a Herbal Reality youtube-csatornáján.

Veréssel fenyegettek meg két kormánypárti képviselőjelöltet, ha elindulnak az önkormányzati választáson, és rendszeresek a rongálások is a városrészben — mondta el Rozgonyi Zoltán fideszes polgármesterjelölt.

Janicsák István zuglói polgármesteri ambícióit támogatná a Momentum Mozgalom XIV. kerületi szervezete – értesült a Magyar Nemzet.

A magát független főpolgármester-jelöltnek nevező Puzsér Róbert az elmúlt napokban Budapesten terjesztett szórólapján mutatta be, mely a Momentum-MSZP-DK által kiválasztott kerületi polgármester jelölt miért elfogadhatatlan számára.

Vasárnap délután ért véget a kétszereplős baloldali előválasztás, amelynek nyertese nagy fölénnyel Karácsony Gergely lett. Zugló polgármestere szerint a baloldal az előválasztáson megverte a Fideszt. Többek között erről beszélgetett Velkovics Vilmos az EC



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.