Saját magától lett utódja a krokodilnak
A szűznemzés jelenségét krokodiloknál még soha nem tapasztalták.
A szűznemzés jelenségét krokodiloknál még soha nem tapasztalták.

A sokáig kihaltnak hitt vitorlásgekkó mára közkedvelt házikedvenccé vált.

A hüllő ráadásul már jóval túl van azon a koron, amikor a kígyók tojást raknak.

Csak Új-Dél-Wales államban 480 millió madár, hüllő és emlős pusztulhatott el a szeptemberben kezdődött bozót- és erdőtüzekben – számította ki a Sydney-i Egyetem ökológusa, Chris Dickman.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az ajándékozásról is kifejtette a véleményét.

Steinbach József református püspökkel beszélgettünk többek között arról, mit üzen azoknak a karácsony, akik idén gyásszal, súlyos veszteséggel élik meg az ünnepet.

Beszélgetés a belső Bethlehembe vezető zarándokútról, Isten közelségéről és csodáról, a búcsú jelentősségéről.

Az egyik autós a helyszínen meghalt.

Közösségi oldalán üzent a külügyminiszter.

Bécsben néhány hónap alatt számos esetről számoltak be.

Legalább a Megváltó születésekor hallgassanak el a fegyverek!

Azért mindennek van határa.

Ez volt a legjobb átigazolás 2025 nyarán, Németországban ennél jobb üzletet, aligha tudtak volna kötni.

Öt kérdés december 25-ével kapcsolatban.

Területenként változó, mennyi idő múlva érzékelhető a békekötés pozitív hatása
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.