A fél országot elmossa az eső, mutatjuk, ezúttal merre csapnak le a zivatarok
De melyik felét?
De melyik felét?
Az Országos Meteorológiai Szolgálat ugyanakkor közölte, hogy ma délután idén először (kerekítve) elérte a hőmérséklet a 30 Celsius-fokot, még a hidegfront előtt.
A csúcshőmérséklet kedden napközben elérheti a 30 fokot is.
Kedden és szerdán több zápor, zivatar alakulhat ki, mint hétfőn.
Marad a napos idő, de többfelé alakulhat ki vihar, zápor és zivatar, helyenként jégeső is előfordulhat.
Folytatódik a kellemes nyári idő a jövő hét elején 24–29 Celsius-fokos maximumokkal.
Eddig a napot sem lehetett látni, szombaton nagyon erős UV–B-sugárzásra figyelmeztetnek.
Hétvégén várható a tetőzés csaknem 550 centiméterrel.
Péntektől fokozatos felmelegedés kezdődik, kevesebb csapadékkal, és ez néhány napig még kitart.
Csaknem háromszáz esethez riasztották egy nap alatt a tűzoltókat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
ELEMZŐI HANGERŐ – Január 20-át követően jelentősen bővülni fog Magyarország mozgástere.
Lehet, hogy valóban csak választási húzás volt Péterffy Attila balliberális polgármester részéről a pécsi repülőtér felpörgetése és a valóság visszafújta a projektet.
Csibi Krisztina folytatná Potápi Árpád munkásságát Tolna vármegye 2. számú választókerületében.
Mindenhova megérkezett a tél.
Ameddig az orvosok tanácsolják, addig tréningezik, mert szeretne minél tovább az FTC csapatával lenni.
A következő tíz napban tárgyalásokon próbálják meg rávenni az autonóm közösségeket az önkéntes szolidaritásvállalásra. Ha nem sikerül, törvényreformmal kényszerítik őket együttműködésre.
Tettlegességig fajult a választási kampány Németországban.
Újabb fölösleges ötlet Brüsszeltől.
A New York City FC jelenlegi vezetőedzője a holland médiának elmondta, évek óta tartotta vele a kapcsolatot az őt végül kivásárló City Football Group képviselője.
A Tisza-elnök az EP-választás előtt még a mentelmi jog eltörlésével kampányolt, most éppen emögé bújva menekül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.