Kormányzati támogatással épülhet a II. kerületi szakrendelő
A kerületben jelenleg több telephelyen látják el a betegeket, ezért nagy szükség van egy olyan intézményre, ahol minden szakrendelés elérhető.
A kerületben jelenleg több telephelyen látják el a betegeket, ezért nagy szükség van egy olyan intézményre, ahol minden szakrendelés elérhető.

Mintegy 9 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök, miután elfogtak két drogárust és az őket ellátó terjesztőt Budapesten. Hétfőn előzetes letartóztatásba helyezte őket a bíróság – közölte a rendőrség a honlapján.
Félkegyelmű lejáratási kísérlet a II. kerületben.

Megújult a II. kerületi, Görgényi úton található Macis játszótér 32 millió forintos önkormányzati támogatásból a Pilisi Parkerdő Zrt. kivitelezésében.
A II. Kerületi Önkormányzat közösségi tervezést követően újította meg az Adyligeti parkot: új játszótér, többfunkciós sportpálya, közösségi tér, futópálya, kültéri fitneszpark és madárbarát tanösvény épült, amelyet április 13-án – több száz fő jelenlétébe
Engedélyhez kötötte Budapest II. kerületének önkormányzata a magánterületen lévő fák kivágását egy csütörtökön elfogadott rendeletben.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Minden magyar felelős minden magyarért – ennek szellemében bátorít mindenkit az államtitkár.

Minden jel arra mutat, hogy politikai támadásról van szó.

Újabb egykori jelöltaspiráns határolódott el a tiszás módszerektől.

Ez az ötödik béremelés 2020 óta.

A biztonsági garanciákról is szó esik.

Minél több embert engednek be, annál nagyobb rajtunk a nyomás.

A kalauzt újraélesztették és kórházba szállították, azonban szerda reggelre életét vesztette.

Fredrik Möller tavaly nyert az olimpiai lejtőn, idén sokkal rosszabbul járt.

Magyarország következetesen a béke pártján áll.

Szürreális körülmények között ért véget a rangadó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.