Az olasz népesség száma csökkent, a menedékkérőké nőtt
Ferenc pápa vasárnap misét mutat be a római Szent Péter téren a Migránsok és menekültek világnapján, amely az idén a „Nemcsak a migránsokról van szó” mottót kapta.
Ferenc pápa vasárnap misét mutat be a római Szent Péter téren a Migránsok és menekültek világnapján, amely az idén a „Nemcsak a migránsokról van szó” mottót kapta.
A nyilatkozat már a legelején nyomatékosítja, hogy a megállapodásban foglaltak csupán „ideiglenes” megoldásként szolgálnak a földközi-tengeri krízis kezelésére.
Az év első nyolc hónapjában 11 813 migránst tartóztattak fel a horvát hatóságok, ami 3609 fővel több, mint tavaly egész évben, és 8019 fővel több az előző év azonos időszakához képest.
A terrorszervezetek folyamatosan változtatják a taktikájukat. Elég csak az Iszlám Államra gondolni – hívta fel a figyelmet a külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban.
Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter „a migráció és biztonságpolitikai okok” miatt döntött a határellenőrzés meghosszabbításáról.
Erős az a politikai közösség, amely azt képviseli, hogy meg kell védenünk Európát, és nem szabad azt bevándorló kontinenssé tenni – mondta Rómában az államtitkár.
A balesetben hatan meghaltak, további 27 ember, köztük két katona pedig megsebesült – közölte az Anadolu török állami hírügynökség.
A formálódó jogállamiság eljárásban bizonyára jó pontokat lehet majd szerezni az illegális migránsok „önkéntes” befogadásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A második mérkőzésén erős európai vetélytárs várt az Inter Miamira a klubvilágbajnokságon.
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.
A TikTok régóta áll heves viták középpontjában.
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.

– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.