Elfogyó partok
Bizonyára sokan nem gondolunk arra, hogy a közeljövőben szűkében lehetünk a homoknak, pedig ez a helyzet.
Bizonyára sokan nem gondolunk arra, hogy a közeljövőben szűkében lehetünk a homoknak, pedig ez a helyzet.

Joko Widodo államfő terrorcselekménynek nevezte a történteket, s utasítást adott a Wiranto elleni támadásért felelős szélsőségesek elfogására.
A késsel hadonászó férfi akkor támadt rá Wiranto igazságügyi és belbiztonsági miniszterre, amikor az kiszállt a gépkocsijából. A tárcavezetőt szúrt sebekkel kórházba szállították.
Az indonéz hatóságok a korábbi tervvel ellentétben nem zárják le az idegenforgalom elől januártól a veszélyeztetett komodói sárkányok lakóhelyéül szolgáló Komodo-szigetet, hanem ezerdolláros (307 ezer forintos) „tagsági díjat” szednek majd a turistáktól –
A hatóságok tájékoztatása szerint több ezer ember otthona vált lakhatatlanná a földmozgás következtében, amelyet számos utórengés is követett.
A miniszter indonéz kollégájával egyetértett abban, hogy a nemzetközi politikai életet meg kell tisztítani a kettős mércétől, az egyoldalú vélemények elharapózásától.

Malajzia félmillió maszkot küldött az indonéziai erdőtüzek füstjében fuldokló Sarawak államba, és bezárt mintegy 400 helyi iskolát kedden – közölték tisztségviselők.
Korántsem példátlan, hogy egy állam, amely elégedetlen fővárosa elhelyezkedésével, vagy azzal, amit jelképez, a településnek más helyet keres.

Épületeket gyújtottak fel a tüntetők az indonéziai Pápua tartomány székhelyén, Jayapurában – közölték a hatóságok.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Alaptörvény-módosítás, szükségállapot és hadiállapot bevezetése, a választások betiltása – ilyen és hasonlóan abszurd jóslatokkal riogatta a közvéleményt a baloldal.

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Zárt körben az EU külügyi főképviselője színt vallott.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.