A támogatások ellenére visszarendeződés várható a lakásárakban
Már január első napjaiban felfokozott érdeklődés mutatkozik az otthonteremtési program hatására.
Már január első napjaiban felfokozott érdeklődés mutatkozik az otthonteremtési program hatására.
Tavaly a legolcsóbb ház 300 ezer forintért kereste a gazdáját, míg a legdrágább ingatlan egy Andrássy úti palota volt, melyet hatmilliárdért hirdettek meg.
Már tavaly kevesebb lakást adtak el, idén az árakban is trendforduló következett be.
Több mint hat százalékkal lettek olcsóbbak éves szinten a használt lakások a második negyedévben.
A családok legfeljebb a külső kerületekben tudnak építkezni, sokan ezért inkább Budapest környékét választják.
A járvány miatt nagy a bizonytalanság a albérletek piacán, emiatt sok tulajdonos engedett a kiadó lakások díjából.
Elmúltak azok az idők, amikor évente akár húsz százalékkal drágultak a lakótelepi otthonok.
Tovább mérséklődött szeptemberre a kiadó lakások bérleti díja.
A két szervezet egyéves közös munkájának eredményeként megjelent a KSH–Ingatlan.com lakbérindex.
Balaton északi partján kiadó nyaralók, házak havi bérleti díja júniusban átlagban 250 ezer forint volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lesznek akiknek majd jut egy csipetni fehér karácsony.
A tárcavezető a kormányülést követően hangsúlyozta, hogy a világ számos pontján ütötték fel a fejüket fegyveres konfliktusok, több helyen egyre súlyosabb a terrorfenyegetettség és a bizonytalanság.
Korábban a lap főszerkesztője is hosszas magyarázkodásra kényszerült.
A volt francia államfőt azzal vádolták, hogy információkért cserébe meg akart vesztegetni egy magas rangú francia bírót.
Naby Keita ezúttal díjátadóként volt jelen a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán.
„Nem válaszolunk semmilyen provokációra” – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.
Barna Zsolt: Dolgozunk a tőzsdei jelenlét megerősítésén, ha sikerül, miénk lehet az évtized legnagyobb tőzsdei sztorija Magyarországon.
A héten nem is fognak.
A nukleáris energia aránya a jelenlegi 8,5 százalékról közel húsz százalékra nőhet 2040-re.
Mint arról korábban beszámoltunk kedden az első felvonás után félbeszakadt Az imposztor című előadás a Pesti Színházban, majd orvosi segítség és mentő is érkezett a helyszínre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.