Az Ingatlan.com elemzéséből kiderül az is, hogy október első három hetében a használt lakások kínálata nyolc százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, és jelenleg 142 ezer lakóingatlan-hirdetésből tudnak válogatni a vevők. A használt lakások iránti kereslet pedig 19 százalékkal mérséklődött. Balogh László szerint
a mostani és a következő hónapokban a lakáspiac, ezen belül a használt lakások szegmense változékony arcát mutatja majd. Egyrészt azért, mert a járvány alakulása még bizonytalan, másrészt az állami lakástámogatási rendszer bővítése miatt sokan kivárnak.
Részben azért, mert az elmúlt hetekben kiderült, hogy az állami lakástámogatási rendszer 2021-től több új elemmel bővül. Például a lakásépítés áfájának 5 százalékra történő csökkentése, a lakásfelújításokra ígért maximum 3 millió forintos állami támogatás bevezetése, valamint a családi otthonteremtési kedvezménnyel – azaz a csokkal – vásárolt lakásoknál az illeték elengedése, ezek a lépések pedig lendületet adhatnak a piacnak. Részben ezeknek az intézkedéseknek is köszönhető, hogy az új lakások és házak iránti érdeklődések száma október első három hetében 40 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.























