Holnaptól lehet pályázni az új kkv-konstrukcióra
A mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására indítottak 50 milliárd forint keretösszegű pályázatot.
A mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására indítottak 50 milliárd forint keretösszegű pályázatot.

Magyarországon a vizsgált fürdőhelyek kilencven százaléka kiváló vagy jó minősítésű.

A múlt héten meghirdetett gazdaságvédelmi akcióterv munkahelyek százezreinek megvédését segíti.
Két fővárosi és hat vidéki helyszínen úgynevezett science parkokat, vagyis tudásparkokat hoznak létre.

Az iparági szereplők és érdekképviseletek vezetői egyetértenek a kormányzati szándékkal.
Az új formában az intézmények rugalmasabban működhetnek, gyorsabban reagálhatnak a gazdasági igényekre.
A külföldön már bevált módszer hasznos eszköz lehet a fertőzés megjelenésének, visszatérésének jelzésére.
Korábban vezetnék be az egyszer használatos műanyageszközök (például a műanyag evőeszközök) betiltását.
A koronavírussal fertőzött felhasználó önként küldheti el adatait a járványügyi hatóságoknak.
Az érintettek az Oktatási Hivatal honlapján böngészhetik, melyek azok az intézmények, ahol maradtak még üres helyek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Borult marad az idő, csak kevés helyen szakadozik fel a felhőzet.

Ismét a magyarok ellen cselekszik a baloldal.

Nemet mondunk a háborúra.

A Tisza Szigetek állandó vendége nem csinál titkot az elképzeléseiből, Európa háborúba megy, és szerinte ebből Magyarország sem maradhat ki.

Két külön időpontban is robbanások hallatszottak.

Ukrajna folyamatosan katonai eszközökkel támadja az európai energiainfrastruktúrát.

Beata Szydlo szerint ez történt Varsó esetében is.

A modellfrissítés átfogó műszaki fejlesztéseket hozott a Toyota rossz hírű villanyautója, a bZ4X számára.

Hiába szerzett álomgólt az olasz válogatott, Izland simán megnyerte a csoport nyitó meccsét.

A térségfejlesztés fontos része az utak karbantartása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.