Schilling: Ha valaki rendet akarna tenni, akkor a nulláról kellene kezdenie
Tanulságos, amit a változás ellen most fellépő színészek, rendezők mondtak korábban a Színművészetiről.
Tanulságos, amit a változás ellen most fellépő színészek, rendezők mondtak korábban a Színművészetiről.

A kérdőív célja a járványmodellek pontosításához szükséges aktuális adatok gyűjtése.
Szeretnék elérni, hogy 2022-re legalább tízezer mentor és mentorált vegyen részt a programban.

Országszerte mintegy 2400 férőhellyel létesülhetnek munkásszállások az ezt támogató kormányzati program negyedik kiírásának forrásaiból – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel.
A felvettek harmada az idén először meghirdetett állami ösztöndíjas helyeken folytathatja tanulmányait.
Egy applikáció segítségével bárki, bárhonnan bejelentheti, ha illegális hulladéklerakást észlel.

Több mint kétmilliárd forintból renoválták a kolostort, amelyben a Piarista Kilátó Központ fog működni.

Az iskolaszerek kiválasztásakor is kiemelt szempont a biztonság, ezért ellenőrzik a tanszereket.
A kormány több mint 226 ezer munkavállalónak nyújtott segítséget a bértámogatással.

Kezdetét vette az iskolaőrök felkészítése, a háromhetes képzésben csaknem ötszázan vesznek részt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Borult marad az idő, csak kevés helyen szakadozik fel a felhőzet.

Ismét a magyarok ellen cselekszik a baloldal.

Nemet mondunk a háborúra.

A Tisza Szigetek állandó vendége nem csinál titkot az elképzeléseiből, Európa háborúba megy, és szerinte ebből Magyarország sem maradhat ki.

Két külön időpontban is robbanások hallatszottak.

Ukrajna folyamatosan katonai eszközökkel támadja az európai energiainfrastruktúrát.

Beata Szydlo szerint ez történt Varsó esetében is.

A modellfrissítés átfogó műszaki fejlesztéseket hozott a Toyota rossz hírű villanyautója, a bZ4X számára.

Hiába szerzett álomgólt az olasz válogatott, Izland simán megnyerte a csoport nyitó meccsét.

A térségfejlesztés fontos része az utak karbantartása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.