
Iránban már 66-ra emelkedett az új koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, a fertőzöttek száma 1501-re nőtt – közölték hétfőn a hatóságok.
Legalább 210 ember életét követelte eddig Iránban a koronavírus-járvány – közölte pénteken a BBC iráni egészségügyi forrásokra hivatkozva.
Iránban 24 embert vettek őrizetbe, akiket azzal vádolnak, hogy „rémhíreket” terjesztenek az Iránban szerdáig hivatalosan 19 emberéletet követelő járványról, egy nemzetközi újságíró jogvédő szervezet pedig azzal vádolja Teheránt, hogy eltitkolja a járvány
Mivel Iránban az USA továbbra is népszerű, és ennek szimbóluma az amerikai életérzés, a farmernadrág és a Coca-Cola, az országban megjelent a muzulmán kóla.
Örményország két hétre lezárni készül Iránnal közös határát, tekintettel a koronavírus-járványra – jelentette be vasárnap Jerevánban Nikol Pasinján miniszterelnök.
Biztos győzelemre állnak a konzervatív erők a pénteki iráni parlamenti választások még nem végleges eredménye alapján, amiben szerepe volt az alacsony részvételnek is. A belügyminisztérium vasárnapi közlése szerint a szavazásra jogosultak alig 42,57 száza
Törökország elővigyázatosságból lezárta Iránnal közös három szárazföldi határátkelőhelyét vasárnap, miután az új típusú koronavírus a napokban a szomszédos országban is megjelent, és több halálos áldozatot követelt – jelentette be Fahrettin Koca török egé
A jelöltállítás korlátozását követően a várakozásoknak megfelelőlen a Forradalmi Gárdával kapcsolatban álló jelöltek vezettek szombaton Teheránban és más városokban a péntek parlamenti választás után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Charlie Kirk haláláról emlékezett meg a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.
És még csak szerda van! – írta a miniszterelnök.
Születésnapján köszöntötte a Fidesz frakcióvezetője a korábbi igazságügyi minisztert.
A főtitkár szerint a vizsgálat még folyamatban van.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
Az Európai Unió vezetőit nem zavarja, hogy az ukránok lövik a Barátság-kőolajvezetéket.
A horvát államfő is reagált a lengyelországi incidensre.
Az európai vállalatok továbbra is jóval magasabb energiaköltségekkel küzdenek, mint amerikai és ázsiai versenytársaik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.