Az EU még nem világhatalom
Elbukott az első külpolitikai vizsgáján a tavaly év végén munkába állt, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság.
Elbukott az első külpolitikai vizsgáján a tavaly év végén munkába állt, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság.
A Pentagon szerint Irán több mint egy tucat ballisztikus rakétát lőtt ki, és nem is egy, hanem két iraki amerikai támaszpontra.
Amerikai tisztségviselők megerősítették a támaszpontot ért légicsapásokat, egyelőre azonban semmit sem közöltek az iráni ellencsapás okozta esetleges áldozatokról és károkról.
Jordániai sajtóértesülések szerint az iráni légvédelem lőtte le a repülőgépet, az ukrán légitársaság szerint a gép jó állapotban volt. Megtalálták a feketedobozokat.
Miközben Irán még Kászem Szolejmanit gyászolja és a bosszú legkülönbözőbb formáit ígéri, az egész világ lélegzet-visszafojtva várja, hogy mikor és hogyan érkezik a válaszcsapás.
Irán azt tervezi, hogy az USA szárazföldi hadseregét terrorszervezetté nyilvánítja. Magyarán kilövési engedélyt kap mindenki, hogy lelőjön egy amerikai katonát, legalábbis Irántól.
Esetleges csapásmérések esetén az iráni műemlékeket védelem illeti – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban a Kiriákosz Micotákisz konzervatív görög kormányfővel közösen tartott sajtóbeszélgetésen.
Iránban a forradalom azóta se állt le, immáron negyvenegyedik éve folyik a küzdelem az elnyomó nyugatiak, főleg az Egyesült Államok ellen.
A magyar katonák főként az ország északkeleti részén elterülő autonóm területén dolgoznak, amelynek saját biztonsági erői is vannak, így közvetlen veszélyben nincsenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ötven évet kellett várnia a titokzatos bűntény megoldására. Az áldozat családja végre válaszokat kapott.
Az is kiderült, hogy mennyien festenek tojást és locsolkodnak.
A bomba több mint 1000 Celsius-fokos (1832 Fahrenheit-fok) tűzgolyót hozott létre, és azt több mint két másodpercig fenntartotta. A robbanás 15-ször tovább tartott, mint egy hasonló TNT-robbanás.
Az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bírósága precedens ítéletet hozott arról, a „nő” és a „nem” meghatározása „biológiai nőre és biológiai nemre” vonatkozik. Ez háborította fel a transzjogi aktivistákat.
Oscar Piastri nyerte meg a Szaúdi Nagydíjat, Verstappen mellett Charles Leclerc a dobogón.
Rengetegen aggódnak a kiváló sportemberért.
A gépek az északkelet-lengyelországi Malbork légi támaszpontjáról szálltak fel.
Ezt nem lehet mentegetni, ezt nem lehet magyarázgatni, ezt a lehető leghatározottabb módon el kell utasítani!
Oscar Piastri nyerte meg a Szaúdi Nagydíjat, Verstappen mellett Charles Leclerc a dobogón.
Rengetegen aggódnak a kiváló sportemberért.
A gépek az északkelet-lengyelországi Malbork légi támaszpontjáról szálltak fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.