A zaklatás kitörölhetetlen emléket hagy
Minden második gyermek érintett az iskolai bántalmazásban – hívta fel a figyelmet a Cartoon Network gyermekcsatorna, amely ötödik éve küzd a gyermekeket érintő — főként iskolai – erőszak ellen.
Minden második gyermek érintett az iskolai bántalmazásban – hívta fel a figyelmet a Cartoon Network gyermekcsatorna, amely ötödik éve küzd a gyermekeket érintő — főként iskolai – erőszak ellen.
A miniszter hangsúlyozta: Magyarország történetében egyedülállóan nagyarányú fejlesztések zajlanak napjainkban az oktatás, a köznevelés és az egészségügy területén.
A természettudományok sokaknak a nehezen megtanulható kategóriába tartoznak a sok matematika, a bonyolult összefüggések miatt. Segítség nélkül az életre szóló elfordulás lesz a jellemző.
Ezernyolcszázharmincban történt, hogy Riegler Ignác budai szappanfőző mester megnyitotta Fácán nevű vendéglőjét egy egykori kőfaragó major helyén.
A gyerekeket betanítani, például zsebmetszésre, koldulásra, betörésre, kábítószer-fogyasztásra vagy aljas politikai játszmákra legalább annyira főben járó bűn, mint ráuszítani az iskolára.
Negyedszerre hirdeti meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola című pályázatot.
Digitális szövegértés-fejlesztő iskolai pilot program indul, amelynek keretében 34 vidéki iskolában mintegy ezer diák kap hozzáférést az ajánlott és kötelező olvasmányok mellett a kortárs kedvenceket innovatív, interaktív formában kínáló könyvtárhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az idei évben így az uniós hozzájárulás elérte a 10 milliárd eurót.
Volt egy kis letartóztatás.
Megdöbbentő felvételeket juttattak el lapunkhoz.
A tegnapi kormányülésen döntöttek arról, hogy nemzeti konzultáció indul a Tisza Párt kiszivárgott adóemelési terve miatt.
Minden mutató romlana egy brutális adóemeléstől.
Magyar Péterék politikája a választók megtévesztésére épül, hasonlóan ahhoz a bukott szemlélethez, amely 2008-ban az országot a csőd szélére sodorta.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
Minden mutató romlana egy brutális adóemeléstől.
Magyar Péterék politikája a választók megtévesztésére épül, hasonlóan ahhoz a bukott szemlélethez, amely 2008-ban az országot a csőd szélére sodorta.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.