Terroristák felrobbantottak egy iskolabuszt, gyerekek haltak meg
Egy öngyilkos merénylő tette.
Egy öngyilkos merénylő tette.

Több gyermek és a sofőr is megsérült.

Több tucat kisgyerek élete volt veszélyben.

A sofőr nem vette észre, hogy az iskolás táskája beragadt az ajtók bezárásakor.

A busznak leszakadt a teteje, és darabjaira hullott.

Van olyan, aki a buszok nélkül csak román iskolába tudná járatni a gyermekét.

Szeptembertől az erdélyi szórványban 38 új iskolabusz segíti a gyerekek magyar iskolába járását.

Elvileg a gyerekek védelmére volt kirendelve.

Súlyos balesetet szenvedett csütörtök reggel egy iskolabusz a türingiai Eisenach közelében, két nyolcéves diák életét vesztette, öten súlyosan, tizenöten pedig könnyebben megsérültek – közölte a német rendőrség.
Egy késsel hadonászó szenegáli bevándorló megpróbált felgyújtani és elevenen elégetni ötvenegy olasz kisiskolást. Az iskolai csoport három felnőtt kísérővel tartott hazafelé egy kirándulásról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.