Rétvári Bence: Ma már más képet mutatnak az iskolák, mint tíz éve
Az államtitkár példaként a két éve indult Csodaszarvas Iskolai Közösségi Programot említette, ami teljesen másfajta pedagógiai módszereknek nyit teret.
Az államtitkár példaként a két éve indult Csodaszarvas Iskolai Közösségi Programot említette, ami teljesen másfajta pedagógiai módszereknek nyit teret.
Országszerte több mint félszáz általános és középiskola, illetve óvoda csatlakozott a pénteki Méltóság naphoz, Debrecentől Hajdú-Bihar megye több településén át Szegedig és Budapestig – közölte a szervező Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumának el
Bezártak az iskolák, a pénzpiacok, légi járatokat töröltek hétfőn Tajvanon a Mitag tájfun érkezése miatt.
Az iskolák szeptember végéig összesíthetik, hogy melyik célországba hány diákot utaztatnának — jelentette be Kásler Miklós miniszter.
Szélessávú, biztonságos wifi-hálózat épült ki az állami iskolákban, valamint 100 ezer informatikai eszközt is beszereztek a tanulóknak és a pedagógusoknak.
A Nemzeti Köznevelési és Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében 800 helyszínen 276 milliárd forintból történnek beruházások – mondta az emberi erőforrások minisztere.
Minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek – közölte szombaton a Magyar Posta az MTI-vel. Közlésük szerint a Magyar Posta és a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. összesen 13 millió tankönyvet szállított ki 4091 iskolába.
Naponta kétszáz iskolába, összesen 13 millió tankönyvet szállít ki a Magyar Posta augusztus végéig a Kello Könyvtárellátó Nonprofit Zrt. megbízásából.
Csökken az egyházi fenntartású iskolák száma Tolna megyében, szeptember 1-jétől a gerjeni református iskola ismét állami fenntartású lesz, a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola megszűnik.
Afganisztánban tavaly megháromszorozódott az iskolák elleni fegyveres támadások száma az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint – közölte a szervezet kedden.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
„A Nyugat vesztésre áll az Oroszország elleni háborúban” – fogalmazott a miniszterelenök.
A Ferencváros a Máltán rendezett döntőben magabiztosan, két góllal győzte le a szerb Novi Belgrádot.
A Momentumhoz hasonlóan a Mindenki Magyarországa Néppárt sem fog indulni 2026-ban, de azért hagytak egy kiskaput.
A lakosok RO-Alert üzenetet fognak kapni. Akár 45 lakóházat is érinthet az evakuálás.
A gálát élőben közvetítette a Duna, az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be a lehetőségről.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
Tombol a kettős mérce.
A gálát élőben közvetítette a Duna, az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter számolt be a lehetőségről.
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.