Az ITM 150 millió forinttal támogatja a Magyar Lovassport Szövetséget
A magyar lovas kultúra pedig évezredes alapérték, amelynek megőrzéséért és erősítéséért minden eszközzel tennünk kell – mondta Palkovics László.
A magyar lovas kultúra pedig évezredes alapérték, amelynek megőrzéséért és erősítéséért minden eszközzel tennünk kell – mondta Palkovics László.
Az ITM közúti ellenőrei az osztálykirándulások időszakának kezdetére időzítve, május 6. és 9. között végezték el a kiemelt turisztikai célpontokhoz érkező gyermekszállító autóbuszok célellenőrzését.
A környezettudatosság erősítésére szemléletformáló eseménysorozatot szervez az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), az egyes rendezvényeken nagy hangsúlyt helyeznek a fogyasztás tudatos csökkentésére, a szelektív hulladékgyűjtésre és ezáltal a h
György László kifejtette, hogy 45 milliárd forintot szánnak innovációra, 15 milliárd forintot a Magyar multi programra, 12 milliárd forintot pedig technológiaváltásra.
A magyar küldöttség határozott fellépése akadályozta meg az EU-n kívüli országok fuvarozói kvótáinak növelését a Nemzetközi Közlekedési Fórum éves miniszteri csúcstalálkozóján.
Miközben tavaly a magyar gazdaság 4,9 százalékkal bővült, az Eurostat megállapította, hogy 0,8 százalékkal csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása az országban.
A program az új technológiák mellett új üzleti modellek kialakítását, bevezetését, a nagy hozzáadott értéket termelő szolgáltatások megjelenését is segíti – jegyezte meg Szigeti Ádám.
Az eljárás befejezésével az utolsó jogi feltétele is adott annak, hogy július 1-től az alapítvány vegye át a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartását.
Schanda Tamás szerint a V4-ek gazdasági eredményei magukért beszélnek, hiszen kimagaslóan jól teljesítenek, ám ahhoz, hogy ez folytatódjon, elengedhetetlen néhány feltétel teljesülése.
A 45 milliárd forintból megvalósuló tesztpálya Európa legnagyobb innovációs kutató-fejlesztő infrastruktúrája – ismertette György László.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az amerikai elnök a világ vezetőivel egyeztetett Washingtonban.
Az ukrán lakosság egyre inkább úgy érzi: a nagy győzelmi ígéretek mögött nincs tartalom.
Csak egy tucatnyi embert vonzott az esemény a másfél milliós városban.
Többen is látták őket felbukkanni Badacsony közelében.
A 4200 lakás építését célzó két beruházás Budapest X. és XV. kerületében valósulhat meg gyorsított engedélyezési eljárással.
Betegség miatt az olasznak fel kellett adnia a meccset.
Két, az előző idényben még NB I-es csapat játszott egymással NB II-es meccset hétfőn este Kecskeméten. A hazaiak simán nyertek.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
A 4200 lakás építését célzó két beruházás Budapest X. és XV. kerületében valósulhat meg gyorsított engedélyezési eljárással.
Betegség miatt az olasznak fel kellett adnia a meccset.
Két, az előző idényben még NB I-es csapat játszott egymással NB II-es meccset hétfőn este Kecskeméten. A hazaiak simán nyertek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.