Országos kampány indul a nemzeti parkok fejlesztéseinek bemutatására
Schanda Tamás elmondta, hogy a Széchenyi 2020 programban a 2014-2020-as időszakban mintegy 40 milliárd forintot fordít a kormány a nemzeti park igazgatóságok fejlesztéseire.
Schanda Tamás elmondta, hogy a Széchenyi 2020 programban a 2014-2020-as időszakban mintegy 40 milliárd forintot fordít a kormány a nemzeti park igazgatóságok fejlesztéseire.
Egészségipari-biotechnológiai tudáspark jön létre a főváros VIII. kerületében, az új központ a piaci igényeknek megfelelő, a betegellátásban gyorsan hasznosítható kutatásokat végez majd, és az egészségipari igényekhez illeszkedő szolgáltatásokat nyújt.
Két magyar startup mutatkozhat be az eMerge Americas innovációs eseményen Miamiban az INPUT Program szakmai támogatásával – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
A magyarok „ott vannak a szeren”, a sportinnovációban éppúgy, mint a nemzetközi szinten is versenyképes egészségügyi innovatív vállalkozások mezőnyében – hangsúlyozta Cseresnyés Péter.
Az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjért május 26-ig hat kategóriában, legalább két éve működtetett programokkal jelentkezhetnek vállalkozások, civil szervezetek, önkormányzatok és állami szervek.
Palkovics László és Ho Li-feng, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság elnöke aláírta a Digitális Selyemút együttműködési megállapodáshoz kapcsolódó akciótervet is.
A műszaki képzésekre a tavalyihoz képest 6 százalékkal többen, csaknem 20 ezren jelentkeztek, közülük 15 ezren első helyen.
A beruházásokkal szeretnék elérni, hogy Magyarország bármely pontjáról harminc percen belül elérhető legyen egy négysávos gyorsforgalmi út.
A vállalkozások digitális fejlesztését, illetve a felnőttképzés kiterjesztését érintő javaslatokat vitatták meg a Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) tagjai legutóbbi ülésükön.
Az új elektromos járművek üzemeltetési, karbantartási és szervizelési költségei a hagyományos járművek hasonló költségeinek töredékét teszik ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa bajnok Nádas Bence idén sodródik az árral, pedig egyesben jól teljesített.
Az FPÖ szerint nem klímapolitika, hanem pazarlás zajlik.
A Qarabag története egy mára már szellemvárossá vált területről indult, majd a 21. században két ember érkezésével minden megváltozott.
A Tisza Párt rendezvényein alig vesznek részt, jelöltek még mindig nincsenek, a szakértők pedig csak a zűrös ügyeikről híresek.
A sportsikerek mögött fenntarthatatlan modell húzódik: hitelek, állami mentőcsomagok és az adósságspirál.
Egyre messzebb mennek Magyar Péter támogatói.
Az Orbán-kormány sokat tett azért, hogy ne segélyekből, hanem bérből éljenek az emberek.
Ilyen, amikor szembejön a valóság.
A Tisza Párt rendezvényein alig vesznek részt, jelöltek még mindig nincsenek, a szakértők pedig csak a zűrös ügyeikről híresek.
A sportsikerek mögött fenntarthatatlan modell húzódik: hitelek, állami mentőcsomagok és az adósságspirál.
Egyre messzebb mennek Magyar Péter támogatói.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.