A magyarok világszínvonalú alkotásokra képesek

A magyarok világszínvonalú alkotásokra képesek, „ott vannak a szeren”, a sportinnovációban éppúgy, mint a nemzetközi szinten is versenyképes egészségügyi innovatív vállalkozások mezőnyében – hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára pénteken a szellemi tulajdon világnapján, a Millenniumi díjak átadásán.

Forrás: MTI2019. 04. 26. 14:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A globalizáció világában az emberi elme és találékonyság marad az egyetlen olyan erőforrás, amely korlátlan mennyiségben rendelkezésre áll – mondta. Míg azonban a természeti erőforrások nagyobb része csekélyebb munkával is közvetlenül a gazdaság szolgálatába állítható, addig a szellemi alkotások létrehozása jellemzően csak jól képzett és művelt emberfőktől várható – fejtette ki. Az elnök emlékeztetett: a hivatal felügyeletét 2018 május óta az ITM látja el, az SZTNH feladata, hogy hatósági munkájával és szolgáltatásaival a kreatív megoldásokat létrehozó magánszemélyek és innovatív vállalkozások számára megfelelő támogatást adjon. Ebben szorosan együtt kívánnak működni az innovációs intézményrendszer többi szereplőjével – húzta alá.

Kitért arra is, hogy az európai szabadalom iránt világszerte növekvő igény jól tükrözi a régió technológiai innováció és k+f terén betöltött szerepét, a magyar jogosultak által benyújtott európai szabadalmi bejelentések száma tavaly több mint negyedével nőtt, az elmúlt 10 évben is kedvezően alakult. A Magyarországon hatályos szabadalmak száma tavaly év végén több mint 9 százalékos éves növekedést mutatva meghaladta a 28 ezret – sorolta. Az adatok alapján szerinte Magyarország jelentős, azonban a számok abszolút értékét nézve csak részben kiaknázott innovációs potenciállal rendelkezik.

Bor Máté, a magyar fejlesztésű Teqball – az asztalon játszott futball – sportágépítésért felelős vezetője a díjátadón elmondta: komolyan veszik, hogy a termékeik le legyenek védve, számos szabadalmi és védjegy oltalmuk van folyamatban. Újabb asztal kifejlesztésén dolgoznak, ezt az év második felében tervezik piacra vinni. Számos országban jelentek meg hamisított teqball-asztalok – jelezte. A cégnek Magyarország mellett Írországban, Luxemburgban, és az Egyesült Államokban vannak irodái. Öt éve indultak, eddig 50 országba adták el termékeiket, 110 munkatársuk van. Már 30 országban működik hivatalos teqball-szövetség, jelenleg 80 országban tárgyalnak nemzeti szövetségek létrehozásáról. Tárgyalnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, és a Nemzetközi Paralimpiai bizottsággal is, a magyar sportág, a teqball olimpiai sportággá nyilvánításról – mondta.

Az ENSZ genfi székhelyű Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) 2000-ben tartott közgyűlésén döntött arról, hogy minden év április 26-át a világ társadalmi fejlődéséhez és haladásához meghatározó módon hozzájáruló műszaki alkotók és művészek munkásságának és eredményei védelmének szentelt világnappá nyilvánítja. A Millenniumi díjat az SZTNH jogelődje, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke alapította a magyar Millennium évében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.