Vezető szerepe van Magyarországnak az európai izocukorgyártásban
Az Európai Unió éves izocukor-termelésének negyven százalékát, félmillió tonnát Magyarország állítja elő.
Az Európai Unió éves izocukor-termelésének negyven százalékát, félmillió tonnát Magyarország állítja elő.

Az Opus Global Nyrt. a KALL Ingredients Kereskedelmi Kft. egyedüli tagjaként július 3-án 10 ezer euróval – 5,8 millió euróról 5,81 millió euróra – emelte a KALL Ingredients Kft. törzstőkéjét.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mártélyon és Mórahalmon is nagy sikere volt a kormányfőnek.

Magyar Péter pártja nem a magyar emberek érdekeit képviseli – közölte Szentkirályi Alexandra.

A lakásában ölték meg M. Dollit.

Ha a Tisza Párton múlik, a magyarok háborúba mennek – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter az Igazság órájában.

Az illegális bevándorlók útját erőszak és bűnözés kíséri.

A tervek szerint a referendumot 2026 őszén tarthatják meg.

A városvezető lényegében szabad utat adna a bevándorlóknak, és eltörölné a határok védelmét.

Egy hét választja el a téli olimpia rajtjától, Lindsey Vonn mégis bizonytalanságban él.

A Richter és a Fuji üzleti együttműködési megállapodást írt alá, amely megerősíti a közös erőfeszítéseket az üzletfejlesztés és a kutatás-fejlesztés területén.

Akár vissza is csúszhatunk az alacsonyabb tarifás elszámolásba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.