A túlélésért folytatott harc jegyében nyitották meg a Jad Vasemben a holokauszt izraeli emléknapját
A túlélésért folytatott harc központi gondolatának jegyében nyitották meg az a Jad Vasemben a holokauszt izraeli emléknapját, a Jom Hasoát szerdán.
A túlélésért folytatott harc központi gondolatának jegyében nyitották meg az a Jad Vasemben a holokauszt izraeli emléknapját, a Jom Hasoát szerdán.

Letették az esküt az újraválasztott izraeli parlament képviselői – jelentette a helyi média kedden.
A diaszpórában élő fiatal zsidókat célzó programnak köszönhetően 2018-ban 50 középiskolás hagyta el Németországot, hogy inkább a zsidó államban letelepedve folytassa tanulmányait.

Nemrégiben nyilvánosságra került, hogy a Gázai-övezetet megszállva tartó, Izrael elpusztítására törekvő hírhedt terrorszervezet propagandaoldala üdvözölte Judith Sargentini pártjának álláspontját.

A Palesztin Hatóságnak folyósítandó százmillió dolláros havi segélyről döntöttek az Arab Liga vasárnap Kairóban tartott külügyminiszteri konferenciáján.
A gázai keresztények meglátogathatják Jeruzsálemet és Ciszjordániát a húsvéti ünnepeken – közölte pénteken egy izraeli kormányszóvivő az után, hogy a gázai keresztény közösség korábban arról számolt be, hogy nem kapnak beutazási engedélyt.
Idén a keresztény nagypéntekre esik az egyiptomi kivonulásra emlékező egyhetes pészach első napját jelző széder este ünnepe.
Reuven Rivlin államfő szerda este Benjámin Netanjahut bízta meg Izrael új kormányának megalakításával az április 9-i választáson parlamentbe jutott pártok többségi javaslata alapján.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A téli időszámításra október 26-án, vasárnap hajnalban térünk át.

Hamarosan tovább bővülhet az Otthon start program kínálati oldala.

Néhány egyszerű eszköz és egy kis rendszeresség csodát tesz.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

„Ez a párbeszéd létfontosságú a világ számára.”

Hol húzódik a határ a nemzetközi jog és a politikai befolyás között?

Abban is megállapodtak, hogy újjáélesztik a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet (PFSZ).

Az Angliában élő sportújságírót, Bocsák Bencét kérdeztük a liverpooli magyarok helyzetéről, megítéléséről és lehetőségeiről.

A múlt a mai cselekvés iránytűje, a mindennapi döntések segítője. A béke nem meghátrálás, hanem a túlélés bölcsessége.

A most zajló háború nem csak a NATO terjeszkedéséről, hanem két ideológia és két erő háborújáról is szól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.