Az erdélyi rendek 450 éve megválasztották Báthory Istvánt Erdély élére
János Zsigmond 1571. március 14-én bekövetkezett halála gyökeresen átrendezte Erdély és a Habsburgok kapcsolatát.
János Zsigmond 1571. március 14-én bekövetkezett halála gyökeresen átrendezte Erdély és a Habsburgok kapcsolatát.

Hitvallások közötti békét hozott országába: 450 esztendeje hunyt el János Zsigmond, az első erdélyi fejedelem.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Mórahalmon járt a miniszterelnök.

Április 12-én erről is döntés születik.

Az 53 éves férfi, az egykori líbiai vezető fia lőtt sebek következtében halt meg.

Az európai gazdáknak továbbra is küzdeniük kell.

Hatodával csökkent az álláskeresők száma 2010 óta.

A korábban öt súlycsoportban is világbajnok bunyós úgy érezte, itt az idő megharapni azt a kezet, amelyik korábban segítette őt.

Hamarosan gyalogosan és kerékpárral is lehet közlekedni a két Duna-parti település között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.