Két nyugat-balkáni országban már szinte nincs is új beteg
Az országok vezetői sorra jelentik be, hogy „országuk legyőzte az új típusú koronavírust”.
Az országok vezetői sorra jelentik be, hogy „országuk legyőzte az új típusú koronavírust”.

A vizsgák a hét eddigi napjain alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlanak.

Elfogtak a rendőrök egy nőt, aki közösségi oldalán egészségügyi intézmények bezárásáról írt.
Világszerte a halálos áldozatok száma 269 584, a gyógyultaké pedig 1 285 946 volt.
Pandémia idején sehol nem kezdenek üldözni egy egészségügyi minisztert azért, mert jól teszi a dolgát.

A miniszterelnök szerint a védekezéshez szükséges eszközöket a magyar iparnak kell előállítania.

392 főre emelkedett az elhunytak száma, 865-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.

Alig lcsökken a koronavírus-járvány fertőzöttjeinek és halálos áldozatainak száma.
Megtorpant a koronavírusban megfertőződöttek és elhunytak számának a hét eleje óta tapasztalható csökkenése.
Zamárdi polgármestere szerint félő, hogy a járvány be fog robbanni a Balaton környékén.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az M0-s is elesett.

A rendőrség a lakosság segítségét kéri.

A kisebb, akár egy ember által is indíható HERO cirkálólőszer-család nagyobb változatát is megvásárolta Magyarország.

Hullóban van a Tisza Párt csillaga az ország nyugati részében.

Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

2022. február 24-e óta az EU összesen 17 szankciós csomagot fogadott el.

Eldőlhet Ukrajna sorsa.

James Cameron még mindig tudja, mitől döglik a légy, a legtöbb blockbuster boldogan elfogadná az Avatar harmadik részének nyitószámait is.

Hungary's ruling parties head into 2026 in a favorable position.

Visszatekintünk az év első hónapjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.