Az amerikai kormányzók megosztottak az újraindítás kérdésében
Megosztottak az amerikai tagállamok kormányzói a koronavírus-járvány utáni újraindítás kérdésében – derült ki vasárnapi televíziós nyilatkozataikból.
Megosztottak az amerikai tagállamok kormányzói a koronavírus-járvány utáni újraindítás kérdésében – derült ki vasárnapi televíziós nyilatkozataikból.

A Hír TV két műsora végigkövette a járvány eddigi itthoni és nemzetközi eseményeit.
A Fiumei úti sírkertben sétálni az egyik legjobb budapesti program, igazi időutazás.

Mike Pompeo elmondta, hogy Kína „köztudomásúan nem tartja be az előírásokat laboratóriumaiban”.

Az elsietett nyitás fokozhatja a fertőzöttséget, miközben 1,2 millióan már most is a Covid-19 betegei.

A részvétel nemzeti érdek, ez alapján lehet meghatározni a szükséges járványügyi intézkedéseket.
Nincs egységes elv az adatgyűjtésre, az összesített halálozási adatok viszont nem biztos, hogy pontosak.

Speciális óvintézkedések mellett, de hétfőtől részlegesen újraindul hazánkban az egészségügyi ellátás.

Aki értesítést kap, vegyen részt a szűrőprogramban – buzdított a rektor. 17 780 embert hívtak meg.

Észak-Írország helyzetét nagyban befolyásolja, hogy a járvány idejére szinte elfelejtette a világ a brexitet.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő azt mondta, meg akarjuk nyerni a XXI. századot.

Védőoltással megelőzhető a baj.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

A tájékoztató szerint több mint 1260 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

Mivel a volt kormányfő nem jelent meg a tárgyaláson, a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.

Újabb megrázó felvétel került nyilvánosságra.

A történelem egyik legnagyobb rejtélye: a strasbourgi táncjárvány .

Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.