Ahogyan a világ számos országa, köztük az Egyesült Államok is a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú intézkedések folyamatos feloldásába kezd. Kutatók most becsléseket tettek közzé arra vonatkozóan, hogy alakulhat a pandémia jövője. Az amerikai Business Insider című portál által szemlézett, a CIDRAP elemzőintézet által elvégzett kutatás azt jósolja, a világjárvány 18–24 hónapig is eltarthat, az elemzők pedig három lehetséges forgatókönyvvel számolnak.
Csúcsok és völgyek
Az első forgatókönyv szerint, noha a tavasszal felbukkanó, világszerte magas esetszámokat eredményező hullám a nyáron visszahúzódik, illetve a vírus terjedése lelassul, de a következő két évben hasonló nagyságrendű csúcsok alakulhatnak ki. Ez azt jelentené, hogy a világjárvány hosszú ideig velünk lesz, de fokozatosan elgyengül. A hullámok előfordulása földrajzilag eltérő lehet, és elsősorban attól függ, hogy milyen megszorító intézkedések vannak érvényben az adott térségben, illetve hogyan oldják meg azok fokozatos feloldását.
Őszi csúcs
A második forgatókönyv azzal számol, hogy a jelenlegi hullám a nyár folyamán – ahogy az első forgatókönyvben – visszahúzódik, azonban ezt követően, várhatóan ősszel újabb, a mostaninál sokkal súlyosabb és nagyobb intenzitású járvány sújtaná a világot. Ez a forgatókönyv valósult meg az 1918-19-es nagy influenza-világjárványban, valamint 1957-58-ban és a 2009-10-es, kevésbé pusztító influenza-járványokban is.
Lassú égés
A legbiztatóbb, harmadik forgatókönyv szerint, a most világszerte megtapasztalt hullám messze a legrosszabb, amelynek a nehezén – legalábbis hamarosan – túlvagyunk. Ahol azonban tűz volt, ott mindig lesz parázs, a pandémia tehát kevésbé intenzív formában továbbra is az életünk része lenne a következő években.
A kutatók egyébként egyáltalán nem számolnak azzal a lehetőséggel, hogy a tudósok az elkövetkező néhány hónapban kifejlesztenek egy erős hatóanyagot, amely gyógyíthatja a betegséget, vagy egy oltóanyagot, amely megakadályozná a koronavírus terjedését. Mint azt meg is jegyzik, az oltások nem játszottak szerepet a korábbi influenza-járványokban sem.