Szerdán dönt a kormány az újraindítási intézkedésekről
Gulyás Gergely elmondta, megpróbálják óvatosan, szigorú menetrend szerint újraindítani az életet.
Gulyás Gergely elmondta, megpróbálják óvatosan, szigorú menetrend szerint újraindítani az életet.

A különutas egészségpolitika sikerének ellentmond a magas halálozási ráta.

„Soha nem voltam még ilyen beteg” – mondta az Országos Kardiológiai Intézet gyógyult főigazgatója.

A tisztifőorvossal ellentétben Karácsony Gergely alig pár percet beszélt csak, és abban sem volt sok köszönet.

Donald Trump és kihívója, Joe Biden szokatlan és magányos harcot folytat az Ovális Irodáért.

489 településéről 17 778 tizennégy éven felüli lakost terveznek bevonni.

A balliberálisok helyett nem segéllyel, hanem munkával segítjük a gazdaságot – mondta Schanda Tamás.

Eljött az idő, hogy az emberek normális, megszokott életét és a gazdaság válság előtti működését helyreállítsuk.

Egy a magyarországihoz hasonló kis és nyitott gazdaság esetében az export helyreállítása fontos kérdés.
A nyelvtanfolyamok március közepén kezdtek leállni, a folyamatban lévőket pedig két-három hét alatt átterelték az online felületekre.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

A visszatérő diplomatákat arra kérték, hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább.

Pompás élvezet lesz nézni ezeknek a pofáját a választás éjszakáján, amikor eltakarodnak.

Munka és hit egysége az emblematikus oltárképen

A sportág, ahol semmi más nem számít, csak a Fáraó iránt mutatott feltétlen lojalitás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.