Közelít a 2,8 millióhoz a fertőzöttek száma szerte a világon
Péntek reggel még 2 708 470 volt a fertőzöttek, 190 858 a halálos áldozatok és 738 486 a gyógyultak száma.
Péntek reggel még 2 708 470 volt a fertőzöttek, 190 858 a halálos áldozatok és 738 486 a gyógyultak száma.

Az elmúlt hat hétben mindent megtett azért a kormány, hogy a gazdaságot és a munkahelyeket megvédje.

Változatos, sok esetben általánosnak mondható szigorításokat vezettek be az önkormányzatok erre a hétvégére.

Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója elmondja, milyen változások lesznek a turizmusban.
Nem sokan gondolták, hogy a járvány óta bizonytalanul mozgó, érdemi döntésekre képtelen testület megembereli magát.

Nem kell egy teljes évet kihagynia annak, aki most nem vesz részt a vizsgán.
A Kína-Magyarország légihídon, ezúttal Tiencsin városából érkezett a szállítógép.

Mint szinte az életünk minden eleme, az autósiskolák is különleges helyzetbe kerültek.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

A 30 év alatti édesanyák adómentessége is jövő év elejétől lép életbe.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.

Mindent megtesznek az ellátásbiztonság érdekében, a tárgyalást nem cáfolták.

Karácsonykor még az is belakmározik édességekből, aki egyébként nem édesszájú. Különösen ott, ahol családi hagyomány a 7-8-9-féle süteményből összeálló tál, beleértve persze a kihagyhatatlan slágert, a beiglit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.