Panaszkodnak a vendégmunkásokra
Az Olaszországból hazatérő több tízezer ember miatt nőhetett meg ugrásszerűen a fertőzöttek száma.
Az Olaszországból hazatérő több tízezer ember miatt nőhetett meg ugrásszerűen a fertőzöttek száma.
Nem enyhülnek az új koronavírus-járvány miatti óvintézkedések közvetlenül a húsvéti ünnepek után sem a pénteki olasz sajtó szerint, amely a kormány bejelentését megelőzve úgy értesült, hogy legfeljebb a könyvesboltokat és a mezőgazdasági gépgyártást indít
A Pesti úti intézmény lakóinál a mostaninál is több koronavírus-fertőzés kimutatása várható.
A kormányfő a Szent Imre kórházban önkéntesekkel is találkozott, s megköszönte a felajánlásukat.
A most elföldelt halottak többségének nem ez lesz a végső nyughelye, még kiássák őket.
Pannonhalmán például húsvét idejére a főapátság összes parkolóját lezárták.
Magyarország gazdaságfejlesztési programja nagyságrendjét tekintve a legjelentősebbek közé tartozik.
Svédországban van az egy főre jutó egyik legkevesebb intenzív kezeléshez szükséges ággyal Európában.
Néhány tízezer védőruhát, védőfelszerelést és tesztet is biztosítanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Munkatársaink részletesen elemezték a gyilkosságot és visszautaltak a baloldali eszmerendszer korábbi évtizedekkel ezelőtti könyveire is, amelyeket az amerikai diákok is olvasnak.
Lakossági fórumot tartottak a NKE beruházás kapcsán
Akár a kiváló bor, olyan nemesen öregednek Magyar Péter megszólalásai, amelyekkel a kormányt dicsérte.
– Megköszöntem Donald Trump és az amerikai kormány kitartását, hiszen látható, hogy rendkívül nehéz a béketeremtés Ukrajna és Oroszország között – mondta a tárcavezető.
Rapid extra című műsorunkban ezúttal Jakubász Tamás, a Mediaworks főmunkatársa és Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője beszélgetett az ukrán és a francia helyzetről.
Forsthoffer Ágnest a saját hotele buktatta le.
A 2001-es támadások minden helyszínén tartottak megemlékezéseket.
Rapid extra című műsorunkban ezúttal Jakubász Tamás, a Mediaworks főmunkatársa és Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője beszélgetett az ukrán és a francia helyzetről.
Forsthoffer Ágnest a saját hotele buktatta le.
A 2001-es támadások minden helyszínén tartottak megemlékezéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.